Népi ékszerek a XXI. században újragondolva
Július 10-éig meghosszabbították a ékszerkészítők tehetséggondozó táborába való jelentkezést.
Július 10-éig meghosszabbították a ékszerkészítők tehetséggondozó táborába való jelentkezést.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hattyas sori sportközpontjában 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból alakítanak ki modern, nemzetközi szabványoknak megfelelő atlétikai centrumot, a kivitelezési munkálatokat várhatóan jövő év elején kezdik – tájéko
Az iparban zajló, elsősorban informatikai folyamatok modellezésére képes labort adtak át kedden a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán, ahol egyebek mellett az adatbányászat vagy a gépi tanulási folyamat területével is foglalkoznak – tájékoztatta az egye



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A Tisza brutális megszorítócsomagja a Bokros-csomag és az Európai Bizottság követelési listájának szerelemgyereke.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.

Mbappé a most futó idényben már a 25. találatát érte el – 20 meccsen pályára lépve.

Golovin Vlagyimir szerint kétszer kellett megnyerni a meccset, de azt is megindokolta, miért hitt a mieink sikerében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.