Újabb botrány a Karácsony vezette Városházán
A korrupcióval vádolt kispesti polgármestert bizottsági elnöknek neveznék ki.
A korrupcióval vádolt kispesti polgármestert bizottsági elnöknek neveznék ki.
A korrupciós botrányba keveredett kispesti önkormányzati képviselő új autót vett.
A szocialista egészségpolitikus és társai az általuk etalonként emlegetett WHO-val is szembemennek.
Összellenzéki projekt az Ezalényeg.hu: MSZP-s tulajdonos, DK-s háttéremberek és korábbi Együtt-tag a főszerkesztő.
Emlékeznek még a hírhedt „panelproli” kifejezésre?
A kormány elképesztőnek nevezte a szocialisták hozzáállását a járványügyi helyzetben.
Százezer középiskolás készül a szokásosnál jóval több izgalommal és félelemmel az érettségi vizsgákra.
Továbbra sem derült ki, mi lett a sorsa a párt által három hete felajánlott összegnek.
Óbuda polgármesterét online sajtótájékoztatója után Láng Zsoltnak kellett helyre tennie.
A magyar ellenzék kényszerűen létrejött szivárványkoalíciója mögött számos ellentét burjánzik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem akarjuk, hogy koporsóban hozzák haza gyermekeinket, Magyar Péterék ehhez asszisztálnak – hangsúlyozta Vitályos Eszter.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Akadnak diákok, akik 700-800 ezer forint között kereshetnek.
A humorművészeknek járó Karinthy-gyűrűt már visszavonták tőle.
„Az energiamix összeállítása a nemzeti szuverenitás része.”
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Akadnak diákok, akik 700-800 ezer forint között kereshetnek.
A humorművészeknek járó Karinthy-gyűrűt már visszavonták tőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.