Nagy Tímea ötvenévesen hajnalban ötven fekvőtámasszal ünnepelt
A kétszeres egyéni olimpiai bajnok a jeles nap előtt interjút adott a Magyar Vívó Szövetség honlapjának.
A kétszeres egyéni olimpiai bajnok a jeles nap előtt interjút adott a Magyar Vívó Szövetség honlapjának.

A közgyűlés összehívására az eddigi elnök, Kárpáti György júniusi halála miatt volt szükség.

Továbbra is lehet a koronavírus idején példát mutató hölgyeket jelölni a Nők Magyarországért Díjra.

A hétfőn kezdődő budapesti vívó-világbajnokság előtt Nagy Tímeával a Duna Arénában ültünk le beszélgetni, ahol a kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok párbajtőröző létesítményvezető.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ötvenmillió forint gyűlt össze DPK -termékekből, az összeget Kárpátaljára juttatják.

Csudai Sándor (1987–2025) halálára.

A téli napfordulóhoz a legtöbb kultúrában több ősi népi szokás is kapcsolódik.

A miniszter véleménye, hogy azt a Magyarországot kell megcsinálni, amit a magyarok akarnak.

A város nem felejtett, de vajon tanult-e a történtekből?

A mostani a második ilyen akció az elmúlt hetekben.

A lövöldözés során tizenöt ember vesztette életét.

Hasszan Musztafa 2029-ig folytathatja.

In his speech in Szeged, Peter Magyar once again focused on domestic political attacks, without mentioning Europe's most pressing issue.

NAK: Brüsszelben is hallattuk az agrárium hangját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.