A nagymamák jobban kötődnek unokáikhoz, mint a gyerekeikhez
Bizonyították az úgynevezett nagymama-hipotézist.
Bizonyították az úgynevezett nagymama-hipotézist.
Az okoseszközök tudatos használata tartalmasabbá tehetik az együtt töltött időt.
Elismerését és tiszteletét fejezte ki az Idősek világnapja alkalmából a KDNP.
Nehézséget jelent, hogy a gyerekek otthon vannak, tanulni kell velük a szülőknek, és közben dolgozniuk is kell.
A minimálbér emelkedésével 2020-ban 225 288 forintra nőtt a gyed maximális összege, emelkedett a diplomás gyed összege, és bővült az arra jogosultak köre is.
Azok a nagyszülők vehetik igénybe a támogatást, akik még dolgoznak, de szívesen vennék át a gyermeknevelés feladatait a szülőktől.
Az idősek azok, akik alakították a múltat, de egyben tanúi is, akik nélkül értéktelenebb lenne a jelen, és tapasztalataikkal segíthetik a fiatalokat – mondta az államtitkár.
Az Országgyűlés ma a nagyszülői gyed bevezetéséről szóló javaslat általános vitájával folytatja ülését.
Az államtitkár a kormányzati családpolitika idősebbeket érintő újabb elemei között említette, hogy a központi közigazgatásban dolgozók unokánként ötnapos nagyszülői szabadságot kapnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.