
Síita milicistákat szállító buszra támadtak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai észak-Irakban, hat utast megöltek, harmincegyet megsebesítettek – közölte egy iraki hivatalos forrás csütörtökön.
Az egyiptomi biztonsági erők tűzharcban megöltek Kairóban hét férfit, aki a betiltott Muszlim Testvériség iszlamista szervezethez köthető egyik alcsoport tagjai voltak – idézi az állami tévé csütörtökön a belügyminisztérium közleményét.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városban történt szerdai merénylet elkövetőjeként – közölték csütörtökön hatósági források a terrorszervezet „hírügynökségére” hivatkozva.
Mintegy 58 ezer ember, köztük 6 ezer fegyveres hagyta el az utóbbi három hónapban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet utolsó szíriai zárványát, a dél-keleti Deir-ez-Zór tartományban lévő Baghúz települést és környékét – közölte szerdán az Emberi Jo
Izrael terrorszervezetnek nyilvánította a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet Al Aksza tévécsatornáját – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja szerdán.
Svédország nemzetközi különbíróság, vagy ennek mintájára más jellegű törvényszék felállítását javasolja az Iszlám Állam által elkövetett háborús bűncselekményekkel, így a többi között tömeges gyilkosságokkal és lefejezésekkel vádolt dzsihadistái elleni pe
A Londoni Rendőrség Terrorelhárítási Parancsnokságának bejelentése szerint kedden borítékba rejtett bombákat találtak két repülőtéren, valamint egy vasútállomáson.
Több száz gyereket vádolnak az iraki hatóságok és a kurd regionális kormányzat szervei terrorizmussal és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagságával – közölte szerdán a Human Rights Watch (HRW).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Dárdai Bencéék hiába vezettek a 91. és a 99. percben is a Köln ellen.
Megvannak a CineFest idei nyertesei.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
Kylian Mbappé korai gólja ellenére sem volt könnyű meccse a királyi gárdának.
Újabb részletek derültek ki Tyler Robinsonról.
A Harcosok Klubja edzőtáborát tartják a városban.
Most bukott le a Tisza.
Újabb részletek derültek ki Tyler Robinsonról.
A Harcosok Klubja edzőtáborát tartják a városban.
Most bukott le a Tisza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.