Lecsaptak a terroristákra Egyiptomban
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a rajtaütések az egyiptomi főváros, Kairó külterületén, valamint Fajjúm tartományban történtek.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a rajtaütések az egyiptomi főváros, Kairó külterületén, valamint Fajjúm tartományban történtek.
Ismeretlen elkövetők támadtak rá csütörtökön két kisbuszra Dél-Szudánban, a fegyveresek legalább tizenkét embert – köztük egy gyereket – gyilkoltak meg és további ötöt sebesítettek meg – jelentették helyi rendőrségi források.
A Belga Vöröskereszt frissen közzétett adatai szerint minden ötödik belga elfogadhatónak tartja a foglyul ejtett terrorista harcosok megkínzását a fontos katonai információk megszerzése érdekében. Egy 16 országra kiterjedő felmérés eredménye pedig azt mut
A döntés szakértők szerint precedenst teremthet az Iszlám Állam más brit harcosaira és a terroristák brit „menyasszonyaira” nézve, akiket szintén az állampolgárságuk elvesztése fenyeget.
A dzsihadistát terrortevékenységben való részvétellel vádolja a szövetségi ügyészség, ami azt jelenti, hogy bizonyítottan tagja lehetett a brüsszeli merényleteket kitervelő és végrehajtó sejtnek.
Hétévi börtönre ítéltek szerdán Párizsban egy radikalizálódott lányt, akit 2016-ban vettek őrizetbe, 18 éves korában, mert merényletet tervezett elkövetni az IÁ terrorszervezet nevében.
A rendőrség és a biztonsági szolgálatok egyedül nem tudják legyőzni a szélsőségességet a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító és különleges műveleti szolgálatának parancsnoka szerint. Neil Basu egy szerdán megjelent lapinterjúban azt mondta
A detonációnak a helyi sajtó szerint nem voltak áldozatai, de a sajtóban megjelent felvételeken látszik, hogy az épület homlokzatán és bejáratán súlyos károk keletkeztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését.
Kinga Gal, Fidesz MEP, called for the representation of the real interests of European citizens.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.