Visszatért a farkas Hollandiába
Visszatért a farkas Hollandiába két évszázaddal az után, hogy a vadászat miatt kihalt a faj a térségben – közölték csütörtökön holland illetékesek.
Visszatért a farkas Hollandiába két évszázaddal az után, hogy a vadászat miatt kihalt a faj a térségben – közölték csütörtökön holland illetékesek.

A magyarok és a németek között szövetség köttetett harminc évvel ezelőtt a határnyitáskor és a berlini fal leomlásakor – mondta az államtitkára a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület új irodájának megnyitóján.

A német kormánypártok továbbra is támogatják a csúcsjelölti rendszert, de a kancellár elismerte, hogy nem minden uniós állam- és kormányfő osztja ezt a véleményt.
Ki és mitől szeretné hát az egészségügyet? Különösen nálunk, ahol a nemzeti virtus egyik megnyilvánulásaként még manapság is gyakran hallani, hogy „magyar ember nem megy orvoshoz, hanem viszik”.

A legjobb 32 között még mind a négy magyar férfi kardozó pástra léphet a düsseldorfi Európa-bajnokság szerdai napján.
Közösségi jogot sért a gyakorlatilag kizárólag külföldieket terhelő autópályadíjak németországi bevezetése – mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság.
A kormányfő belbiztonsági főtanácsadója elmondta, hogy az érintettek a névtelen TAJ-kártyával ingyen használhatják a német egészségügyi ellátást.

Fontos, hogy a magyar és a német politikusok minél többet beszéljenek egymással – hangsúlyozta Novák Katalin , hozzátéve, hogy éppen ezt szolgálta a Hessen tartományi nagyvárosban hétfőn tett látogatása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A 14. havi nyugdíjat minden idős megkapja, mindegy, kire szavaz.

Pintér Bence már tíz évvel ezelőtt is befogadta volna kvóták alapján a migránsokat, támadta a rezsicsökkentést és a kormány családtámogatási rendszerét.

Az államtitkár lapunknak árult el a rendezvénysorozat részleteit.

Sokáig lappanghat a diabétesz.

Az ukrán elnök a korrupciót felszámoló szervek munkáját is gátolja.

Orbán Balázs fontos összefüggésekre világított rá.

A hatóságok még gázpalackot is készültek bevetni.

Érkezhetnek amerikaiak a magyar atomenergia-szektorba.

Csak a valódi rajongók érhetnek el telitalálatot ebben a rövid, de ravasz kvízben.

Schäfer András kendőzetlenül őszintén értékelte a magyar válogatott jereváni meccsét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.