Bevándorlók zaklatják a német fürdők vendégeit
Agresszívan viselkedő, „észak-afrikai kinézetű” férfiak okoztak riadalmat és szólalkoztak össze más vendégekkel Düsseldorf egyik szabadtéri fürdőjében a hét végén.
Agresszívan viselkedő, „észak-afrikai kinézetű” férfiak okoztak riadalmat és szólalkoztak össze más vendégekkel Düsseldorf egyik szabadtéri fürdőjében a hét végén.

A párt korábbi vezetője, Sigmar Gabriel szerint Ursula von der Leyen jelölése az Európai Bizottság élére elegendő ok ahhoz, hogy az SPD kilépjen a kormányból.
Kétmillió eurós (mintegy 645 millió forint) bírságot szabott ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a Facebookra, mert az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és e
Németország befogadja a Sea-Watch 3 civil mentőhajóval Lampedusára érkezett menedékkérők mintegy harmadát – értesült kedden a Der Spiegel című német lap.
Félbeszakadt az Európai Tanács tisztújításról szóló ülése kedden, mert bár már egyértelműen támogatta mindenki azt az új elképzelést, hogy Ursula von der Leyen német védelmi miniszter legyen az Európai Bizottság következő elnöke, végül Angela Merkel német
Susanna édesanyja is felszólalt a bíróságon, s könnyek közt és zokogástól remegve arról beszélt, hogy szerinte nincs megfelelő büntetés azért, amit a lányával tettek.

Markus Ferber befolyásos CSU-politikus szerint túlzás, hogy az EU állam- és kormányfői akarják megmondani, ki legyen az EP elnöke, illetve hogy a választási vesztesekből győztesek lesznek.

Megegyeztek tegnapra virradóra a három német baloldali párt képviselői, hogy – a májusi választások utáni öthetes tárgyalásokat lezárva – koalícióra lépnek Brémában.
Lezuhant egy katonai helikopter hétfőn Németországban, Alsó-Szászország déli részén, Aerzennél, Hannovertől délnyugatra – tudatta a tűzoltóság.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.

A tiszás jogász szerint nem kell kétharmad a kormánysajtó megszüntetéséhez.

A felszívódó érhálóval gyorsabb és eredményesebb gyógyulás érhető el.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

Emmnauel Macron személyesen szólalt meg az ügyben.

Vajon hány országban vannak még ilyen rejtett háborús kasszák?

Az egykori miniszterelnököt parlamenti képviselők megvesztegetésével vádolják.

A Liverpool edzője Mohamed Szalah visszatéréséről is szót ejtett.

A forgalmazó gondoskodott a termék visszagyűjtéséről.

A klubvezetés úgy döntött, nem jön haza a magyar bajnok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.