A befogadók koalícióját szervezi a német külügy
A „segíteni készek szövetségének” létrehozásával a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza Heiko Maas német külügyminiszter.
A „segíteni készek szövetségének” létrehozásával a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza Heiko Maas német külügyminiszter.

A külügyminiszter újból elővette azt a tervet, amelyet néhány évvel ezelőtt nem tudtak átvinni az Európai Unióban – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
A kancellár asszony nagy hirtelen arra is rádöbbent, hogy „Wir schaffen das”, pedig nem sokkal azelőtt még azt mondta egy libanoni kislánynak, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni.

Beindult a nyári csúcsforgalom Európában, a déli tengerpartokhoz vezető utakon dugókra lehet számítani – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap.
Kitoloncolták Németországból Libanonba a brémai alvilágot irányító arab bűnszervezet vezetőjét, jelentette a német sajtó belügyi tájékoztatásra hivatkozva.

Ulrich Bettermann arról írt, hogy a miniszterelnök vezetésével Magyarország a politikai stabilitásra, a szilárd államháztartásra, illetve az egyszerű adórendszerre támaszkodik.

A német főváros lakóinak túlnyomó többsége nem támogatja, hogy a berlini képviselőtestület megválasztásánál már a 16 évesek is szavazhassanak – derül ki a Civey közvélemény-kutatásából, melynek eredményét a Der Tagesspiegel című német lap ismertette csütö
Ha nem egészséges az Európai Unió – ne kerteljünk – kvázi vezetője, legerősebb államának első embere, az az unió összes polgárára kihatással van.

Majdnem megnégyszereződött a százévesnél idősebbek száma a világon az ezredforduló óta – közölte a német statisztikai hivatal.
A jövő héten 65 éves német kancellár szerint állapota nem ad okot aggodalomra, és azt állítja, szervezete még mindig az első rosszulétének hatását dolgozza fel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2026 a veszélyek és a lehetőségek éve.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

A csapások lakóházakat és közműveket rongáltak meg, két civil is megsérült.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A szerb klasszis nem adja fel, és kedvenc Grand Slam-tornáján, az Australian Openen újabb győzelemre készül.

Vége a „one man shownak."

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.