Most sem remegett Angela Merkel keze
A német kancellár az állapotát firtató kérdésekre korábban azt mondta: „Tisztában vagyok a hivatalommal járó felelősséggel, és ennek megfelelően óvom az egészségemet.”
A német kancellár az állapotát firtató kérdésekre korábban azt mondta: „Tisztában vagyok a hivatalommal járó felelősséggel, és ennek megfelelően óvom az egészségemet.”
Ezúttal a német rendőrségnek.
Európában már véget ért a háború, amikor 74 éve e napon – 1945. július 17-én – a németországi Potsdamban összeültek a szövetséges nagyhatalmak első emberei.
Úszó könyvtárat építettek az Elba egyik csatornáján Hamburgban német művészek – jelentette kedden a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió.
A 43 éves tréner az elmondta: elfáradt a berlini csapat kispadján töltött négy és fél évben és előtte már a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott.
Az Európai Bizottság elnöki posztjára jelölt Ursula von der Leyen hétfőn bejelentette, hogy szerdán távozik a német védelmi miniszteri posztról.
A „segíteni készek szövetségének” létrehozásával a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza Heiko Maas német külügyminiszter.
A külügyminiszter újból elővette azt a tervet, amelyet néhány évvel ezelőtt nem tudtak átvinni az Európai Unióban – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
A kancellár asszony nagy hirtelen arra is rádöbbent, hogy „Wir schaffen das”, pedig nem sokkal azelőtt még azt mondta egy libanoni kislánynak, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni.
Beindult a nyári csúcsforgalom Európában, a déli tengerpartokhoz vezető utakon dugókra lehet számítani – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine az Izreali Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A közel-keleti háborús helyzet egyre súlyosbodik.
Olaszország készül az Amerika–Irán konfliktus következményeire.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.