Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban
Nem szabad hagyni, hogy tönkretegyék az évezredes magyar-német barátságot, amelyben voltak nehéz időszakok, de sok nagyon jó korszak is helyet kapott.
Nem szabad hagyni, hogy tönkretegyék az évezredes magyar-német barátságot, amelyben voltak nehéz időszakok, de sok nagyon jó korszak is helyet kapott.

– Megbízható szövetségesek vagyunk. Tudjuk, hogy az asztal melyik oldalán foglalunk helyet – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer, aki tegnap tette le védelmi miniszteri esküjét.

Letette hivatali esküjét a német védelmi miniszterré kinevezett Annegret Kramp-Karrenbauer a szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag szerdai rendkívüli ülésén.
Nem környezetbarát és ártalmas lehet az egészségre a papírpoharak környezettudatos alternatívájaként hirdetett bambuszpohár – közölte kedden a termékek tesztelésével foglalkozó német szervezet, a Stiftung Warentest.
Évek óta első alkalommal fordul elő, hogy nem nőtt, hanem csökkent azoknak a száma, akiket a német hatóságok potenciális iszlamista terrorfenyegetésként tartanak számon, de az iszlám szigorúan konzervatív tanait követő szalafisták száma emelkedett, és tov
A németek több mint fele, 57 százaléka általánosságban biztonságban érzi magát, ám ennek ellenére 44 százalékuk úgy véli, hogy az állam már nem képes megfelelően garantálni az állampolgárok biztonságát – derül ki a Bild című német tömeglap hétfői kiadásáb
Az olasz belügyminiszter vasárnap megüzente a francia kollégájának írt levelében, hogy Olaszország nem lesz Brüsszel, Párizs és Berlin menekülttábora.
A német hadsereg, a Bundeswehr az elmúlt két évben 63 jelentkező felvételét tagadta meg biztonsági okokra hivatkozva, voltak köztük szélsőségesek, iszlamisták és bűnelkövetők is – jelentette vasárnap a német sajtó.
A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája harmadikként ért célba a gyorsasági kamion Eb Nürburgringen rendezett versenyhétvégéjének szombati nyitófutamán.




A miniszterelnöknek sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.