Nagy Zsolt szerint akár Hollandiában is sikeres lehet a válogatott
A Puskás futballistája az angolok elleni, korábbi meccseket hozta fel példaként.
A Puskás futballistája az angolok elleni, korábbi meccseket hozta fel példaként.
A legnagyobb holland futballszaklap is kiemelten foglalkozik az érkező magyar válogatottal.
Pedig a brazil Corinthiansban játszó csatár régi önmagára kezd emlékeztetni, a legutóbbi négy meccsen háromszor is betalált.
Julian Nagelsmann szövetségi kapitány Leroy Sanét hívta be a Stuttgart támadója helyett.
Dárdai Bence megszerezte az első találatát a Bundesligában, de ezt még németként tette.
A kedden kihirdetett névsorból azóta többen is megsérültek.
Didier Deschamps keretet hirdetett a gallok novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzéseire.
Keretet hirdetett Julian Nagelsmann.
Novemberben Hollandia és Németország ellen játszik a nemzeti csapat.
Elkezdődött a jegyértékesítés az Izrael–Belgium Nemzetek Ligája-találkozóra, amelyre a Bozsik Arénában kerül sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A magyar külügyminiszter erről Luxemburgból jelentkezve számolt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.