Ronaldo nem tud leállni, újra gólt szerzett a válogatottban
A portugál klasszis 133. alkalommal volt eredményes a nemzeti csapatban.
A portugál klasszis 133. alkalommal volt eredményes a nemzeti csapatban.
A magyar labdarúgó-válogatott pénteken egy pontot otthon tartott a hollandok ellen.
Hollandia a meccs végéhez közeledve egyenlített a mieink ellen, de az első félidőben is volt egy nagy helyzete.
A Nationalelf megerősítette az első helyét a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában.
A Vörösök szurkolóit érdekelte a pénteki mérkőzés, amelyen négy liverpooli játékos is megmutatta magát.
Virgil van Dijkkal olyan történt a pénteki NL-meccsen, mint még soha korábban a holland válogatottban.
Az Inter védője szerint nehéz meccsen van túl Hollandia.
Egyik szakvezető sem tudott tiszta szívből örülni a döntetlennek a Magyarország–Hollandia találkozó után.
Következő ellenfelünk, Bosznia-Hercegovina kikapott a Nemzetek Ligájában.
A világbajnok játékos a magyarázat szerint azért maradt ki a válogatottból, mert a sérülése után lábadozik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
Üzent a magyaroknak Szerbia elnöke.
Az amerikai elnök korábban nem kímélte ukrán kollégája stílusát.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.