
Ezt az ígéretét nem maradéktalanul tartotta be. Törökország ellen Gulácsi állt a kapuba, a Koszovóval vívott mérkőzésen Dibusz védett, Dublinban ismét Gulácsi következett, de a szünetben a vetélytársa állt be a helyére, majd Izrael ellen is Gulácsi kezdett, azaz a kapitány ekkor már nem ragaszkodott a váltáshoz. Bő két héttel korábban, az Eb-keret kihirdetésekor még mindig nem árult el konkrétumot, ám az izraeliek elleni összeállítás már sejtetni engedte, hogy végül Gulácsi mellett döntött, alighanem azért, mert ő német élvonalban nyújtott kiváló teljesítményt, míg Dibusz csak a magyarban…
Dublinban ért véget a veretlenségi sorozat
A törököket egyébként Szoboszlai Dominik tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra győzte a válogatott, Koszovó ellenállását is nehezen sikerült megtörni, de végül Szoboszlai és Nagy Zsolt góljaival meglett a győzelem. Tartott tehát a veretlenségi sorozat,
és aligha hitték sokan, hogy ez majd éppen Dublinban ér véget, pedig így történt, ráadásul nem is akárhogyan: a találkozó 92. percében, 1-1-es állásnál a magyar válogatott végezhetett el szögletet, mindenki előrement, Kleinheisler eladta a labdát, két ír is szabadon vezethette a labdát Dibuszra, és nem is hibázták el a ziccert.
Túl nagy jelentősége nem volt ennek a buta vereségnek , négy nappal később Debrecenben 3-0-s Izrael elleni sikerrel vissza lehetett állítani a kellő önbizalmat, amúgy Sallai Roland góljával és Varga Barnabás duplájával már a 22. percben kialakult a végeredmény.
Marco Rossi nem győzte hűteni a kedélyeket, csillapítani a túlzott elvárásokat, mondván, az Európa-bajnokságon a csoportunkban Németország és Svájc is erősebb nálunk, mi a skótokkal vívhatunk meg a harmadik helyért, amellyel marad esély a továbbjutásra, a rajt így is nagy csalódás lett.
A kapitány ragaszkodott a megszokott embereihez , betette például a svájciak ellen az egész tavasszal sérült Fiola Attilát, a Freiburgban egy éve teljesen mellőzött Szalai Attilát, maga a csapat rossz felállásban, rossz felfogásban, szétesően és görcsösen futballozott, ráadásul Willi Orbán a legrosszabb napját fogta ki, amióta a magyar válogatott tagja, és ennek sima, 3-1-es vereség lett a vége.
A magyar szövetségi kapitány a svájciak meglepetésszerű hadrendjével indokolta az első félidőben látott zavarodottságot, de mindent rossz passzt, gyatra megoldást nem lehetett azzal magyarázni, hogy az ellenfél három-öt-kettes helyett három-négy-hármas alakzatban helyezkedett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!