Hamarosan bemutatják Andy Warhol hírhedt Campbell leveskonzerv képeinek a zenei megfelelőjét, a Nixon Kínában című operát
Az operashow-t szeptember 22-én láthatja a közönség.
Az operashow-t szeptember 22-én láthatja a közönség.

Egyetemi kutatók szerint a Trumpra szavazó feketék valójában fehérek, mert ez nem bőrszín, hanem tudat kérdése.

Az 1974-ben lemondott Richard Nixon amerikai elnök ellen folytatott alkotmányos felmentési eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi házelnök az amerikai képviselőház három bizottságában most folytatott meghallgatás-sorozatot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.

A készletek decemberben kezdődő apadása a közzétett adatok alapján a szokásos tendenciát követi.

Áldott, békés ünnepet kívánt mindenkinek a fideszes politikus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.