Albert Flórián lett a bajnoki címvédő Ferencváros vezetőedzője
A korábbi futballista legutóbb edzőként a BKV Előrében dolgozott.
A korábbi futballista legutóbb edzőként a BKV Előrében dolgozott.

Hiába a merész célkitűzés, továbbra is távolinak tűnik a történelmi siker a válogatottnak.

Két hazai vb-selejtező után pont nélkül, 0-9-es gólkülönbséggel áll Margret Kratz csapata.

Barbra Banda nem örülhet felhőtlenül mesterhármasának a történelmi, 10-3-as vereség után.

A NOB nem tartja a korábbi szigort, a női labdarúgók kihasználták az enyhített szabályokat.

A Barcelona női csapata másodszor került fináléba, s először hódította el a trófeát.

A Puskás Ferenc-díj sorsába idén is beleszólhatnak a szurkolók az internetes szavazáson keresztül.

A Ferencváros a szlovén WFC Pomurje csapatával találkozik a női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
A magyar női labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott a szlovákok elleni Eb-selejtezőn.

Az SC Bragától érkezett 24 éves Vanessa Marques nagy erőssége lehet a Ferencvárosnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.

A rendőrség keresi az elkövető tettestársát.

Új szintre léphet a magyar–izraeli védelmi ipari együttműködés.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A három fogva tartott magyar állampolgár közül kettő már kiszabadult, viszont egy még börtönben van.

Vége a „one man shownak."

2010 és 2013 között már ült a rémes napokat maga mögött tudó spanyol csapat kispadján.

Három munkanap maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.