Facebook-üzenetben köszöntötte a fiatalokat az államtitkár
A kabinet igyekszik segíteni a fiatalokat a boldogulásban.
A kabinet igyekszik segíteni a fiatalokat a boldogulásban.

A díjjal a koronavírus-járvány idején helytálló nők munkáját szeretnék elismerni – mondta Novák Katalin.

A kormány segít abban, hogy minden édesanya, aki teheti, anyatejjel tudja táplálni a gyermekét – mondta Novák Katalin.

Novák Katalin: A díjra kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek pályázhatnak.

Jól kombinálható a csok, a csokos hitel és a babaváró kölcsön.
Eddig százezren kaptak babaváró támogatást, a csok pedig már több mint 600 ezer ember otthonhoz jutását segítette.

Magyarország valamennyi régiójában növekedett a születések száma az elmúlt év hasonló szakaszához képest.

A babaváró támogatás és a csok sokak életén könnyített, miközben a hazai bankszektor számára is kedvező.

Novák Katalin elmondta, átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma.

Novák Katalin elmondta, a Groupama Biztosító fontos felajánlást tett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.