Lezárult a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása.
Legnagyobb dobására készül a Lego + videó
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Lezárult a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása.
Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott péntek reggel a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta: a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása kiváló példa a társadalmi összefogásra, felelősségvállalásra, valamint a civil szervezetek és a kormányzat együttműködésére. A közmédia Jónak lenni jó! műsor adományozóinak köszönhetően ezen a nyáron is több száz gyermek tudott részt venni ezekben a táborokban.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ugyanebben a videoban elmondta, hogy Magyarországon 3-4 ezer családban nevelnek 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket. A kormány célja, hogy ezeknek a családoknak az életét megkönnyítse. A legkorszerűbb hozzáférhető orvosi technológiával, a gyermekek otthongondozási díjának a kiterjesztésével dolgoznak annak érdekében, hogy a diabéteszes gyermekek a bölcsődében, óvodában és az általános iskola alsós tagozataiban is teljes értékűen vehessenek részt, ugyanúgy, mint bármelyik másik gyermek. Ehhez hasonlóan részesülhessenek a közétkeztetésben is, a diétás igényeiknek megfelelően.
Elmondta, nyári táborokat is szerveznek számukra, és támogatják a diabétesszel foglalkozó civil szervezeteket, valamint évente félmilliárd forintot fordítanak a gyermekdiabétesz-centrumok fejlesztésére. Összefogással dolgoznak azért, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket nevelő családok élete könnyebb legyen Magyarországon – jelentette ki az államtitkár.
Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke üdvözölte, hogy az elmúlt években párbeszéd jött létre a kormány és a társaság között. A cukorbeteg gyermekek táborai különleges lehetőséget kínálnak arra, hogy ők megbízható környezetben, diabetológus orvos, szakápoló, dietetikus és szülők felügyelete mellett tölthessenek el egy hetet. Kifejtette, amikor a táborokba a szülők féltett gyermekeiket elengedik, akkor egyúttal egy hét szabadságot is kivehetnek.
Sólyomné Pausits Katalin szülő a videoban elmondta, hogy a táborozási lehetőséget azért tartja fontosnak, mert a gyermekek ismerkedhetnek, barátkozhatnak, az új ismeretek által gyakorlatiasabban térhetnek haza, és tele vannak élményekkel az eltöltött hét után. Aggodalom nélkül elengedhetik gyermekeiket ezekbe a táborokba, mert 24 órás szakképzett felügyelet vigyáz rájuk – emelte ki.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
A Neptun Búvárklub a Mályi-tó fenekén pezsgőzik majd szilveszterkor.
A baloldali városvezető többmilliárdos hitelt szeretne felvenni.
Bakondi György: Terrorcselekmény volt a magdeburgi akció
Patriotizmus vagy halál
„Nem hittem, hogy a férjem egy kisbabával magamra hagy” – botrányos, ahogy a népszerű színész elhagyta feleségét az énekesnő miatt
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Ennek a 4 csillagjegynek az idei lesz a legszebb karácsonya
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek – A végén
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Minden idők legnagyobb üzletét kötötte meg a Barcelona
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
A Neptun Búvárklub a Mályi-tó fenekén pezsgőzik majd szilveszterkor.
A baloldali városvezető többmilliárdos hitelt szeretne felvenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.