A Fidesz a VMSZ jelöltjeinek támogatására buzdít
„Mutassuk meg, hogy a határon túl is vannak magyar érdekek” – hangoztatta Novák Katalin.
„Mutassuk meg, hogy a határon túl is vannak magyar érdekek” – hangoztatta Novák Katalin.

Az idősek egészségügyi kérdésekről, a nagyszülői gyedről és a Nők 40 programról is olvashatnak.

A gyermekvállalási kedv, a születések, illetve a házasságkötések számának emelkedéséről is beszámolnak.

Novák Katalin a családvédelmi akcióterv évfordulója alkalmából tett közzé tájékoztató videót.

A baloldal ismét próbálja megkeseríteni az örömét azoknak, akik támogatást kapnak.
Novák Katalin a parlamentben elmondta: az a cél, hogy a családalapításnak ne legyen anyagi akadálya.
A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a gyerekek minél hamarabb családba kerülhessenek.

A természetes népességfogyás 22,5 százalékkal csökkent az előző évekhez képest.

Novák Katalin: A családvédelmi akcióterv óta akár titenötmilliónyi támogatott hitel kapható használt lakásra.

A tanintézményekben ilyenkor általában apró ajándékkal, kis műsorral lepik meg tanáraikat a gyerekek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.