Béremelést kapnak a bölcsődei dolgozók
Novák Katalin elmondta, két lépésben úgy emelik a bölcsődei szakdolgozók bérét, hogy 2021-re átlagosan harminc százalékkal keressenek többet.
Novák Katalin elmondta, két lépésben úgy emelik a bölcsődei szakdolgozók bérét, hogy 2021-re átlagosan harminc százalékkal keressenek többet.

A gyermekjogok azt jelentik, hogy a fizikai, anyagi és lelki biztonságot nyújtunk nekik – fogalmazott Novák Katalin, majd hangsúlyozta: a gyerekek jogai a felnőtteknek és a döntéshozóknak kötelezettséget jelentenek.
Az államtitkár az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszély leselkedik a gyerekekre.

Már több mint 100 ezer fiatalnak tudtak segíteni a babaváró támogatással, amely egy kamatmentes, gyermekvállalás esetén akár vissza nem fizetendő, 10 millió forintos, szabadfelhasználású kölcsön.
Fontos a diabétesz kialakulásának megelőzése és korai felismerése, hiszen a kezeletlen cukorbetegségnek számos súlyos szövődménye lehet.

Az intézkedések között szerepel, hogy az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyerekek szülei is indokolt esetben jogosultak lesznek a gyermekek otthongondozási díjára.

A novemberi nyugdíjjal együtt kapják meg a nyugdíjasok a nyugdíj-kiegészítést is, erre azok jogosultak, akik nyugdíját illetve ellátását 2018-ban vagy azt megelőzően állapították meg.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy mindig megéri a családokba fektetni, és a gyermeket vállalókat támogató további intézkedések várhatók.

A politika az élet legtöbb területére hatással van, nem jó, ha ebből kimaradnak a nők, akik ráadásul másképp közelítenek meg problémákat, sokszor empatikusabbak is – emelte ki az államtitkár.

Világszerte egyre több kutatás bizonyítja, hogy akik harmonikus családi életet élnek és rendezettek az emberi kapcsolataik, az élet számos területén jobban képesek funkcionálni, mint magányos társaik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A Liverpool érzelmekkel teli meccsre készül, erre emlékeztetett a csapat holland edzője.

A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.