Nagy Ádámért a Bristol tehet ajánlatot
A játékos több nyilatkozatában is elvesztegetett fél évnek nevezte a tavaszi idényt, és kijelentette, a több játéklehetőség érdekében szívesen távozna.
A játékos több nyilatkozatában is elvesztegetett fél évnek nevezte a tavaszi idényt, és kijelentette, a több játéklehetőség érdekében szívesen távozna.

Matteo Salvini ügyesen taktikázik, jó a stratégiája, és annak ellenére, hogy nem kormányfő, a kormány gyakorlati irányítója lett.
Az olasz partokra migránsokkal érkező civilhajók kitiltását célozza a római kormánynak az eddigi rendelkezéseket is tovább szigorító migrációs törvénycsomagja, amelyet megszavazott most a római parlament.
Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: ennek a folyamatnak a mögöttes célja Matteo Salvini olasz belügyminiszter megbuktatása.
A Salvini vezette kormánypárti Liga támogatta a törvényt, a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) frakciótagjai közül néhányan nem vettek részt a szavazáson.
Az olaszországi partokra migránsokkal érkező civilhajók kitiltását célozza a római kormánynak az eddigi rendelkezéseket is tovább szigorító migrációs törvénycsomagja, amelyről a római felsőházban hétfőn este kezdődhet a szavazás.
Több nem kormányzati szervezet (NGO) hajója készül elindulni Líbia irányába a migránsok kimentésére vasárnapi olasz sajtójelentések szerint, miközben a római parlament a Matteo Salvini belügyminiszter migrációs intézkedéseinek szigorítását készül elfogadn
Sztrájkot hirdettek az olasz autósztráda kapuknál dolgozók vasárnapra és hétfőre, útidíjat azonban így is fizetni kell az áthaladó járművek után.
Negyven fokos hőséget mérnek Szardínia nyugati partvidékén, miközben az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartományban az érkező erős viharok miatt riasztást rendeltek el csütörtöktől. Az Adria-tengerparti strandok közül néhányon fürdési tilalmat rendelte
Az olasz kormányt többször elítélték kikötői lezárása miatt, miközben az EU nem nyújtott segítséget az olaszországi partokra érkező csoportok befogadásában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.