Vitorlás kötött ki több mint ötven migránssal Calabriában
A hajó legénységének két ukrán állampolgárságú tagját embercsempészet vádjával őrizetbe vették, a menedékkérőket pedig egy menekültügyi központban szállásolták el.
A hajó legénységének két ukrán állampolgárságú tagját embercsempészet vádjával őrizetbe vették, a menedékkérőket pedig egy menekültügyi központban szállásolták el.

Olaszország kissé tágítani szeretné mozgásterét, ezért vetette fel alternatív fizetőeszköz bevezetésének lehetőségét – mondta Szabó Dávid, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.
Az olasz katolikus egyház intézményei fogadják be annak a 62 fős migránscsoportnak a tagjait, akik egy olasz kereskedelmi hajó fedélzetén érkeztek pénteken a szicíliai Pozzallo kikötőjébe – közölte az olasz belügyminisztérium.
Az Európai Bizottság több mint hárommilliárd euróra büntetné a déli tagállamot, amiért nem elvárhatóan kezeli költségvetési gondjait.

Miközben Olaszországgal szemben indokoltnak találták egy esetleges eljárás indítását, a spanyoloknál épp a tíz évvel ezelőtt indított utolsó fegyelmezés lezárásáról döntöttek.

Újra párbeszédbe bocsátkoztak egymással az olasz kormánykoalíciós felek, miután Giuseppe Conte miniszterelnök lemondással fenyegette meg őket.

Egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötői hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek.
Magyar csapat nyerte az olaszországi Giro E-viadalt, amelyben elektromos kerékpárokkal versenyeztek a résztvevők.
Az olasz központi statisztikai intézet (ISTAT) pénteken bejelentette, hogy számítása szerint Olaszország bruttó nemzeti termékének növekedési üteme az idei első negyedévben csak 0,1 százalék lesz a megelőző három hónaphoz képest a pár napja közölt 0,2 szá



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A miniszterelnök sikeres tárgyalást zárt Washingtonban.

Az Egyesült Államok elnöke éles szavakkal bírálta a televíziós társaságot.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Mcsi Attila volt a légió egyetlen gólszerzője, Szoboszlai Dominik felemás hetet zárt.

Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök együttérzően baráti kapcsolata lélektanilag részben arra épül, hogy mindketten átélik a globális hamis narratíva iszonyú erejének pusztító hatását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.