Romániában az átmeneti vakcinahiány növelte az oltási kedvet
Vass Levente, a bukaresti kormány egészségügyi államtitkára nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Vass Levente, a bukaresti kormány egészségügyi államtitkára nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Nem a Fideszt érte ma veszteség, hazánk sikeres védekezése tükröt tart az unió járványügyi összeomlásának.
A keleti vakcinabeszerzések után a magyar lakosság átoltottsága a legmagasabb a visegrádi régióban.
Két koalíciós partner elégedetlen Igor Matovičék eljárásával, az orvosok üdvözlik a Szputnyikot.
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást a világ egyik leghíresebb labdarúgója.
Március 6-7-én a hatvan év alatti, krónikus betegek számára tömeges oltás lesz – jelentette be Dömötör Csaba.
Interjút adott XVI. Benedek emeritus pápa, a franciák már időseket is oltanak AstraZeneca-val. Ötszáz illegális bevándorló érkezett az olasz szigetre, Belgium szerint a vakcina-útlevél sérti az Uniós jogokat.
Az oltási stratégia célja, hogy hústvétra mindenki, megkapja a koronavírus elleni első oltását.
Pokoli nehéz volt, de megcsinálta. A kormányfőnek beadott vakcinát is képes volt megkérdőjelezni Gyurcsány Ferenc.
A római fizioterápiai gyógyászati intézet 248 egészségügyi dolgozó antitest-termelődését vizsgálta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan történt, amit nem a tanítványok csináltak, hanem amit az Isten cselekedett.
EU delegation members received Faraday pouches.
Hét évet kellett várni a folytatásra, de ennyi idő sem volt elég, hogy igazán kreatív ötletekkel álljanak elő a Daredevil visszatérése kapcsán az alkotók.
A torna háromszoros nyertese, majd az olimpiai bajnok legyőzésével jutott a vasárnapi döntőbe a csapat.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A Szent Péter tér zsúfolásig telt a Rómából és a világ minden pontjáról érkezett hívőkkel. Ferenc pápa személyesen szólt a hívekhez az Urbi et Orbi áldás szertartása során.
A csillagászok számára eseménydúsan telnek a húsvéti ünnepek.
A katolikus és ortodox egyház más naptárat használ. A dátum a régi naptárhoz és egy ősi szabályhoz kötődik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.