Közveszélyt okoznak az oltásellenes ellenzéki orvosok
A DK egészségügyi „szakembere”, orvospolitikusa nyíltan a kínai vakcina ellen kelt hangulatot.
A DK egészségügyi „szakembere”, orvospolitikusa nyíltan a kínai vakcina ellen kelt hangulatot.

Több száz kommentelő azt kifogásolta, hogy a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást.

Az EP-képviselő a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet az ellenzék oltásellenességének önellentmondásos természetére.

Etikai vizsgálatot indít a MOK a DK egészségpolitikusának, Komáromi Zoltánnak a vakcinaellenes kijelentése miatt.

Semmi kétség afelől, hogy a vírustagadókat, oltáselleneseket és más futóbolondokat semmilyen észérv sem hatja meg.

Összeesküvés-elméletek születnek, sokak szerint felesleges beadatni a fejlesztés alatt álló vakcinát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szürreális események árnyékolják be a kampányt.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.