Megismétlik a jászberényi polgármester-választást
A területi választási bizottság a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, melyek nemcsak a választópolgárok akaratát befolyásolhatták.
A területi választási bizottság a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, melyek nemcsak a választópolgárok akaratát befolyásolhatták.

Olyan illegális rendszerek avatkoztak be a választási kampányba, amelyek ereje szervezettségben, anyagi forrásokban nemzetközi szinten is nagyságrendekkel haladják meg a magyar pártok lehetőségeit.

A szakértő szerint Karácsony Gergelynek a 2022-es országgyűlési választáson a korábbiakhoz képest kisebb szerep jut majd, Gyurcsány Ferencnek viszont lehetnek ambiciózusabb tervei.

Az LMP alapítója és egykori társelnöke a kormányoldal számára egyik legfontosabb figyelmeztető jelnek a legyőzhetetlenség mítoszának eltűnését nevezte.

„A legfontosabb, hogy mindig tartsd szem előtt: mi vagyunk az országépítők” – írja levelében a miniszterelnök, a Fidesz elnöke.
A legnehezebb dolga Péterffy Attilának lehet Pécsett, hiszen ha következetesen végig akarja vinni a programját, akkor hamar szembetalálhatja magát a baloldali pártérdekekkel.

A diadalittas ellenzék változatlan vehemenciával ünnepli magát. Szombaton maga Gyurcsány Ferenc habzóborász hirdetett igét hívei előtt, de a Népszava sem akart kimaradni a kabarématinéból.
Az önkormányzati választás sikereit az eddigi politizálás igazolásának tekintheti az ellenzék, ezért minden lehetőséget megragadhat a feszültség fenntartására.
Noha kezdeményezték a megfelelő eljárásokat, a választási eredmény megváltoztatására már minden bizonnyal nem lesz lehetőség.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.