Szerdán választhatják meg a Fővárosi Választási Bizottság tagjait
Rendkívüli ülést tart szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy megválassza a Fővárosi Választási Bizottság tagjait és póttagjait.
Rendkívüli ülést tart szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy megválassza a Fővárosi Választási Bizottság tagjait és póttagjait.

Újabb jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, valamint további két jelölőszervezetet a nemzetiségi választásra hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Juhász Attila Simon szerint az együttműködő politikai erők összellenzéki szövetségről beszélnek, pedig az LMP-t kihagyták belőle.
A képviselő- és polgármesterjelölteknek szeptember 9-én 16 óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat.
A főpolgármester az ellenzéki kampányt felforgatásnak, destabilizációs kísérletnek nevezte, ugyanis – mint mondta – „állítólagos diktatúra elleni küzdelemről beszélnek”.

Hunvald György egy év hat hónap jogerős ítélet után ült is börtönben, ennek ellenére úgy gondolja, indulnia kell a választásokon, mert nem egyéni kezdeményezés részéről a polgármester jelöltség.
Lauer István nem az első, és talán nem is az utolsó ember Botka László közvetlen környezetéből, aki elhagyja a polgármestert.
Molnár Krisztián közölte, hogy a visszajelzések alapján rend, béke, nyugalom és fejlődés jellemzi a településeket, ezt szeretnék folytatni.
Az októberi önkormányzati választásra a jelölteknek és jelölőszervezeteknek ajánlóíveken kell megszerezniük az induláshoz szükséges – a település nagyságától és a választás típusától függően különböző számú – érvényes támogató aláírást.
A DK-val és az MSZP-vel kötött háttéralku lehet az oka annak, hogy a Jobbik, szembemenve hajdúszoboszlói tagjainak szándékával, a baloldali pártok által támogatott polgármesterjelölt mellé áll.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.