Kocsis Máté: A választás tétje az, hogy kire bíznánk rá az otthonainkat
Az önkormányzati kampány volt a témája a Hír TV Nyolcas című műsorának. G. Fodor Gábor vendégével a Fidesz frakcióvezetőjével, budapesti elnökével az esélyekről beszélgetett.
Az önkormányzati kampány volt a témája a Hír TV Nyolcas című műsorának. G. Fodor Gábor vendégével a Fidesz frakcióvezetőjével, budapesti elnökével az esélyekről beszélgetett.

Az ajánlóívek leadása után ma délután sorsolják ki a helyi választási bizottságok, hogy az október 13-ai önkormányzati választáson milyen sorrendben követik egymást a polgármester- és képviselőjelöltek a szavazólapokon. A testületek a sorsolás módjáról sz
A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el.
Öt évvel ezelőtt, bő egy nappal a határidő lejárta előtt, 33 ezer bejelentett és 24 ezer nyilvántartásba vett jelölt volt az önkormányzati választásra.

A magyar gazdaság növekedése nemcsak kiemelkedően magas, hanem az EU-n belül az egyik legmagasabb, és a közép-európai térségben is élenjáró – mondta a miniszter a Polgári Pikniken.

Ha az országban valamilyen választási kampány van, akkor valamilyen támadás érkezik. Jogállami vagy más köntösben – mondta az államtitkár.

Friss fejlemény Szegeden, hogy immáron egy szocialista kihívója is akadt Botkának. Összesen kilencen mérettetik meg magukat a város első emberének tisztségéért.

Messze van az ellenzék a baloldali gondolatoktól Kőbányán. Egy dolgot lehet rajtuk érezni: a hataloméhséget – nyilatkozta lapunknak D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere.

A fővárosban elsőként Tarlós István, a kormánypártok által támogatott főpolgármester-jelölt szerezte meg az előírt számú ajánlást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.