További fejlesztéseket ígér a polgármester a csepelieknek
Borbély Lénárd elmondta, ha az ellenzék visszaszerezné a kerület irányítását, ugyanazokat az üzelmeket folytatnák, amelyek miatt kilenc éve elvesztették a helyiek bizalmát.
Borbély Lénárd elmondta, ha az ellenzék visszaszerezné a kerület irányítását, ugyanazokat az üzelmeket folytatnák, amelyek miatt kilenc éve elvesztették a helyiek bizalmát.

Egy hónappal az önkormányzati választások előtt változatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István.

Az a cél, hogy hogy Magyarországon az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol 2030-ra az európai uniós önkormányzati szint átlagát – jelentette ki a politikus.
Az államtitkár a Pesterzsébeti Nemzetiségi Önkormányzatok napjának megnyitóján hozzátette, „október 13-a után minden vitát el kell felejteni”.
A párt budapesti szóvivője úgy fogalmazott, Karácsony Gergely már alig talál oda Zuglóba, pedig legfőbb ideje lenne, hogy számot adjon ottani tevékenységéről.
Ismét túl nagy volt a mellénye.

„Szécsény többet érdemel” a mottója Varga Béla polgármesteri programjának, melyet jövő kedden mutat be. Programjának élén a munkahely teremtés áll.
A TV2 hírműsorszámai tartalmával kapcsolatban egy természetes személy kifogást terjesztett elő a NVB-nél, az önkormányzati választás kapcsán, a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség sérelme miatt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.