Ellenzéki rémálom volt a jelöltállítás

A sokszereplős és kiszámíthatatlan harc sokkal többet kivett belőlük, mint amire számítottak, az ellenzéki jelöltek már gyakorlatilag túl vannak egy választási kampányon, és halálosan fáradtak.

Budapest, 2019. szeptember 13. Karácsony Gergely ellenzéki fõpolgármester-jelölt (j3), Gy. Németh Erzsébet, az ellenzék DK-s XVII. kerületi polgármesterjelöltje (j2) és Pikó András (j) az ellenzéki pártok demonstrációján a VIII. kerületi Práter utcában 2019. szeptember 13-án. Az ellenzék közösen állt ki VIII. kerületi polgármesterjelöltjük, Pikó András és törvénytelen adatkezeléssel vádolt kampánycsapata mellett. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Az önkormányzati választások jelöltállítási folyamata lezárult, lassan láthatóvá válik, hogy az ellenzéki ultraliberális pártok milyen állapotban futnak neki a következő választási vereségüknek. Általánosan elmondható, hogy a nagyvárosokban alapvetően csak a Demokratikus Koalíció és a Momentum lehet a nyertese az összefogásnak és a választásnak az ellenzéki különversenyben, mert a másik három párt, az MSZP, az LMP és a Jobbik eljelentéktelenedése rohamtempóban folytatódik.

A kisebb városokban és a megyei listák esetében pedig nyilvánvalóvá válik az, hogy az ellenzék egyetlen vidéki beágyazottságú pártja, a Jobbik helyét nem egy másik ellenzéki párt, hanem az utálat, a közöny vette át, sőt valószínűleg jelentős lehet az egykori Jobbik-szavazók átpártolása a Fideszhez és a Mi Hazánk Mozgalomhoz is. Ez utóbbi valószínűleg felkerül a politikai és választási térképre; ha nem, az alapvető kérdéseket vet fel a párt vezetése által követett politikai irányt illetően.

Az LMP gyakorlatilag megszűnt. Megyei listái nem lesznek, és esélyes jelöltjei is csak elvétve vannak a nagyobb városokban. A szocialista párt felszámolóbiztosai és a Jobbik ideiglenes vezetése is gyakorlatilag feladta a küzdelmet. Csak az a céljuk, hogy néhány egyéni és listás hellyel pártjaik létezésének illúzióját fenntartsák. Az ellenzéki pártok megyei listáit csak az utolsó napokban adták le, mert ahol nem volt összellenzéki összefogás, a képzeletbeli többség egyszerűen nem rendelkezett összesen sem elégséges aktivistával még néhány ezer aláírás begyűjtéséhez sem. Ami azt is jelenti, hogy a kisebb városokban az egyéni és listás jelöltjeik nem törték össze magukat azért, hogy az őket valójában jelölő pártoknak a megyei listákhoz aláírásokat gyűjtsenek. Hiába a közös indulás és az álcivil szervezetek mögé rejtőzés, ez nem jelent sem valódi pártkötődést, sem semmiféle pártközi szolidaritást.

Az ellenzéki pártok közös jelöltjei egy fárasztó, bozótharc jellegű kiválasztódási háborún vannak túl. Helyben saját párttársai­kat és a többi párt prominenseit ki kellett túrniuk az esélyes körzetekből és a listák elejéről. Ez a sokszereplős és kiszámíthatatlan harc sokkal többet kivett belőlük, mint amire számítottak, az ellenzéki jelöltek már gyakorlatilag túl vannak egy választási kampányon, és halálosan fáradtak. Azok, akik egy más párt jelöltje miatt teljesen kiestek a pikszisből és azok is, akik tudják, hogy csak csoda esetén juthatnak mandátumhoz, mert teljesen reménytelen helyen indulnak, szintén fáradtak.

Pedig most a pártjuk hivatalos verziója szerint lelkesen kellene kampányolniuk valaki mellett, akit ideológiai és személyes alapon is már régóta utálnak – és még új sérelmeket is gyűjtöttek az elmúlt hetekben. És mindezt persze saját pénzen, mert az ellenzéki pártok szegények, valamint a pénzük nagy részét Budapesten költik el, mert az látszik a legjobban, meg hát ott vannak azok a barátaik, akikre és akikkel elköltik.

Ezek persze várható és előre jelezhető következményei voltak a nagy összefogásnak, de ez a párteliteket már régen nem érdekli. A rövid távú politizálás nem politizálás, hanem túlélési verseny, amelyen csak azok indulnak, akiknek a túlélési esélyei eleve nagyon korlátozottak. Rejtő Jenő hőse megmondta egykoron, amikor harmadszor akarta ugyanaz a nő ugyanazzal a trükkel becsapni, hogy egy okos embert legfeljebb kétszer lehet, de ezt a könyvet, ahogy a többit sem, az ellenzék vezetői és a tanácsadóik nem olvasták. Egyedül a Demokratikus Koalíciónak, Gyurcsányéknak nincsenek túlélési problémáik, az ellenzék mégis, most már nem is tudom, hányadik választáson veszi őket fel a mentőcsónakjába, annak ellenére, hogy Gyurcsányék minden alkalommal belehajítanak néhány embert a vízbe, és alapos a gyanú, hogy a csónak körül köröző cápákat is ők fizetik.

A régi ellenzéki pártoknak – az MSZP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek – a választók már egyáltalán nem hisznek. A Párbeszédről nem is tudják, hogy létezik, talán azt hiszik, hogy Karácsony Gergely második utónevéről van szó. Ezek a pártok szorgos, most már lassan évtizedes munkával újra legitimálták az ellenzéki szavazók egy része előtt Gyurcsányékat, de csak egy része előtt, viszont ezzel magukat is diszkreditálták nemcsak az elkötelezett Fidesz-szavazók, hanem azon szavazók előtt is, akik akár hajlandóak lennének esetleg egy ellenzéki pártra is szavazni, ha az nem teljesen nevetséges és inkompetens. És hogy, hogy nem, ahogy csökkent Gyurcsány Ferenc és a DK elutasítottsága az ellenzéki szavazók között, az nem eredményezte az ellenzék szavazatnövekedését, hanem inkább eltaszított híveket az ellenzéktől, továbbá határozottan csökkentette mindhárom olyan párt szavazóbázisát, amely korábban határozottabban Gyurcsányékkal szemben határozta meg magát.

És ezt a folyamatot most a jelöltállításban meg is erősítette mindhárom párt, az összefogással elismerve, hogy egyedül szégyenszemre már el sem tudnának indulni az önkormányzati választásokon országos parlamenti pártként.

Ezek a pártok már a rajt előtt beismerték a politikai megszűnésüket, és ha valahol győznek véletlenül, az is a DK és a Momentum győzelme lesz, mert ezeknek a pártoknak a vezetőit kommunikációban mindig legyőzi a DK. A Momentumnak sincsenek élvonalbeli politikusai, ugyanúgy egy huszadrangú politikai garnitúra vezeti, mint a többi ellenzéki pártot. Pár hét múlva itt a választás, és Karácsony Gergely, akinek a győzelmi esélyei a miniszterelnöki álmainak realitásával azonos nagyságúak, az egyetlen ellenzéki politikus – persze néha Dobrev Klárán kívül –, akit országosan láthatóvá tudnak tenni.

Dobreven kívül sem az EP-kampányban, sem most nem tudott az ellenzék új arcokat felmutatni és országosan ismertté tenni. Egyrészt azért, mert ez Gyurcsányéknak nem érdeke, másrészt azért sem, mert egyiknek sincsenek olyan káderei, akiknek a felépítésén, megfuttatásán egyáltalán érdemes lenne elgondolkozni. A hódmezővásárhelyi fenomént már az ellenzék is igyekszik elfelejteni, mozgalmának jelentéktelensége most már egyértelmű. A magyar ellenzék arca, legacélosabb jelöltjeként egy országos választáson Karácsony Gergely. Aki nem mert újra elindulni Zuglóban, és újabb bukása után újra hagyták előremenekülni.

A részvételi tendenciák ismeretében ha a Fidesz mozgósítani tudja a potenciális támogatóinak akár csak a felét is, vagy akár csak a törzsszavazóit, az ellenzék még az eddigi eredményeit is alulmúlóan szerepelhet. Semmilyen indokot nem szolgáltattak ugyanis arra, hogy nyerjenek, sem a jelöltjeikkel, sem a kampányukkal, sem a programjaikkal, de különösen azzal nem, hogy milyen kormányzati teljesítmény várható tőlük.

A szerző szociológus