Friss információkat közöltek a lipcsei fesztiválon történt tűzesetről
Az óriáskerék alatt lévő anyagok gyulladtak ki ismeretlen okból.
Az óriáskerék alatt lévő anyagok gyulladtak ki ismeretlen okból.

Kigyulladt az óriáskerék egy német fesztiválon.

Az utolsó napon.

Eddig több mint hárommillióan fizettek be rá, a csere után a határ a csillagos ég.

A fesztivál történetében eddig nem volt hasonló eset.

Dubaj Szeme 250 méterrel magasodik város fölé, ami négyszer olyan magas, mint a Budapest Eye.

Várhatóan megtelik a Balaton a hét végén, Balatonlellén óriáskerék várja a turistákat.
Gyerekprogramokat, többek között labirintusban bolyongást, utcaszínházat, bábszínházi előadásokat és bűvészmutatványokat is kínál a 27. Sziget fesztivál az óbudai Hajógyári-szigeten.
Félmillió látogató fordult már meg Budapesten az Erzsébet téri óriáskerékkel, az üzemeltető új kerék vásárlására készül – olvasható a Világgazdaságban csütörtökön.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.