Sikkasztott az üzletvezető, tízmilliókat költött ruhákra és utazásra
Elfogták és előállították az üzlet vezetőjét, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.
Elfogták és előállították az üzlet vezetőjét, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.
A tizenkilenc éves férfit a rendőrök őrizetbe vették.
A rabló egy mobiltelefont és egy kerékpárt tulajdonított el a sértettektől, majd elmenekült a helyszínről.
A házaspáron kívül a lakásban tartózkodó férfi megijesztette a támadót, aki megsebesült, majd a kórházban értesítették a rendőrséget.
A brüsszeli korrupciós botrány érintettjeként több mint négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban a szocialista politikus.
A kisteherautó rakterében lévő férfiak közül egy pakisztáninak, a többiek bangladesi állampolgárnak vallották magukat.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 55 éves férfit, aki halálosan megkéselte ismerősét szombaton Vecsésen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Őrizetbe vettek egy olaszországi NATO-támaszponton szolgálatot teljesítő francia katonatisztet, aki a gyanú szerint Oroszországnak kémkedett – erősítette meg vasárnap a francia kormány és igazságszolgáltatás az Europe1 kereskedelmi rádió értesülését.
Az őrizetbe vett két férfi szalmabálákat akart lopni Kistarcsán, de a tulaj és fia utánuk ment.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Keir Starmer brit miniszterelnök a döntéstől a késes bűnözés visszaszorulását reméli.
A cél, hogy tovább tudják támogatni a háborút – mondta lapunknak a biztonságpolitikai szakértő.
Dánia külügyminisztere elégedetlen az amerikai hangnemmel.
Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a bordélyház működtetőit, köztük egy volt rendőrt is.
Emelkedett a nem német állampolgárságú gyanúsítottak száma.
A ZTE örülhetett az 1-1-es döntetlennek, a paksiak viszont sirathatnak két elveszített pontot.
A vendégek nem így képzelték a szombati mérkőzést.
Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a bordélyház működtetőit, köztük egy volt rendőrt is.
Emelkedett a nem német állampolgárságú gyanúsítottak száma.
A ZTE örülhetett az 1-1-es döntetlennek, a paksiak viszont sirathatnak két elveszített pontot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.