Melegpropaganda költözik az óbudai óvodákba
A Hintalovon Alapítvány és a Háttér Társaság a Melegekért a vidéki iskolákban is terjeszkedik.
A Hintalovon Alapítvány és a Háttér Társaság a Melegekért a vidéki iskolákban is terjeszkedik.

Józsefváros polgármestere szerint a tüntetés a „normalitás” ellen zajlik majd.

Baloldali politikus is segíti a nemrégiben megjelent LMBTQ-mesekönyv nyilvános propagálását.

Őrsi Gergely újonnan megválasztott II. kerületi, MSZP-s polgármester készül átadni a Kadarka utcai Óvoda új épületét, amely elődje, Láng Zsolt fideszes polgármester szívügye volt.
A szocialista pártból ketten már a nyilvánosság elé álltak, hogy a bloggal kapcsolatban megzsarolták őket. Sőt Molnár Zsolt fel is jelentette egykori kollégáját.

Molnár feljelentést is tett, szerinte ugyanis egyértelmű, hogy a párt egykori munkatársa, az Egyenlítő blog alapítója, Németh Gábor áll a blog mögött.

Realitást nélkülöző terveket vázoltak fel és megalapozatlan bírálatokat hangoztattak budapesti ellenzéki polgármesterek egy fórumon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.