Kormánybuktatásra játszhat az Országos Bírói Tanács
Dührohamot kaphatott Vadász Viktor, amikor az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága ízekre szedte azt a beadványukat, amiben az Országos Bírósági Hivatal elnökének menesztését követelték.
Dührohamot kaphatott Vadász Viktor, amikor az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága ízekre szedte azt a beadványukat, amiben az Országos Bírósági Hivatal elnökének menesztését követelték.

A magyar bíróságok 2019-ben a legjobb helyen állnak az Európai Unióban az elektronikus ügyintézés biztosítása terén – mondta Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy konferencián.
Az erőfeszítések eredménye jól látható: a legutóbbi uniós felmérés szerint a magyar bíróságok élen járnak a digitalizációban – mondja az OBH elnöke.
Személyes elfogultság mozgatja az OBT tagjainak nagy részét, mintha „tizenegy dühös ember foglyul ejtette volna a testületet” – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék elnöki állására kiírt pályázatot – közölte az OBH kedden az MTI-vel.
Az Országos Bírósági Hivatal emlékeztetett, az Országgyűlés plenáris ülése – az Igazságügyi bizottság indítványával egyezően – megerősítette hivatalában az OBH elnökét.
Az alaptörvény az ügyészség és az Ab kapcsolatát a korábbinál szorosabbra fűzte, a legfőbb ügyész is fontos szerepet kapott a polgárok alapjogi védelmében.
Elutasította az Országos Bírói Tanács indítványát a parlament igazságügyi bizottsága, ami azt jelenti, hogy a testület nem javasolja az Országos Bírósági Hivatal elnökének megfosztását hivatalától.

A bizottság azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Handó Tündét az Országos Bírósági Hivatal elnöki tisztségétől ne fossza meg.”
Az autizmus nem akadálya annak, hogy valakit a közszférában vagy akár piaci körülmények között is foglalkoztatni lehessen, az OBH például 2013 óta ad lehetőséget a számukra.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.