Miért érdemes ma Jókait olvasni?
Konferenciát rendeztek regényírónk emlékére a nemzeti könyvtárban.
Konferenciát rendeztek regényírónk emlékére a nemzeti könyvtárban.
Online hozzáférhetők Petőfi Zoltán versei és levelei.
Minősítést kaphatnak a legjobb bibliotékák.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint meggyőző Demeter Szilárd érvelése.
A most közzétett harminckilenc művet, többek között az Arany Jánosról és Batsányi Jánosról írt monográfiát, versesköteteket, tanulmányokat ezentúl bárki elolvashatja az interneten.
Az OSZK főigazgatója szerint túl nagy hatalomhoz jutottak Zuckerberg és robotjai.
Erdő Péter bíboros is részt vett az Országos Széchényi Könyvtárban nyílt kiállításon.
Jelentős zenetörténeti dokumentumokat dolgoznak fel a digitalizációs központban.
Kétszázhúsz esztendeje, 1802. november 25. óta szolgálja a nemzetet az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).
Augusztus 20-án, 10-től 18 óráig vehetnek részt a látogatók több épület- és raktársétán, tárlatvezetésen, nyomdai bemutatón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.