Lovász László: Pár hónapot átvészelünk
Az MTA elnöke egyelőre nem tudta megmondani, hogy – amint arra a hírek utalnak – kutatóhálózatuk miként működhet majd egyfajta alapítványi formában.
Az MTA elnöke egyelőre nem tudta megmondani, hogy – amint arra a hírek utalnak – kutatóhálózatuk miként működhet majd egyfajta alapítványi formában.
A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani – nyilatkozta az innovációs és technológiai miniszter.
A kormányzat szándéka egyáltalán nem az, hogy bármilyen bizonytalanságot fenntartson a kutatókban, hanem az, hogy egy jobban működő rendszert teremtsen – mondta a miniszter.
Palkovics László és Tarlós István folytatja és felgyorsítja az egyeztetéseket a Liszt Ferenc-repülőtér zajszennyezésével kapcsolatos lakossági panaszok rendezése érdekében.
Lánczi András, az egyetem rektora a reményét fejezte ki, hogy az általuk megvalósítandó modell más intézmények számára is példa lesz.
A miniszter elmondta, szó volt a szuperszámítógépek parkjának közös bővítéséről. Magyarország Ausztriával közösen szeretne létrehozni egy szuperszámítógép-központot.
Két éve kezdődött a debreceni mérnökképzés erősítésének folyamata, s az a cél, hogy „teljes portfóliójú mérnökképzés legyen Debrecenben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.