Kim Dzsong Un levelet kapott Trumptól
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „kiváló levelet kapott” Donald Trump amerikai elnöktől – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség vasárnap.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „kiváló levelet kapott” Donald Trump amerikai elnöktől – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség vasárnap.

Európának tárgyalnia kell Oroszországgal, „stratégiai párbeszédet” kell folytatnia vele – közölte Emmanuel Macron francia elnök az RTS svájci közszolgálati tévében kedd este sugárzott interjújában.
Cserép János személyében sikerült közös jelöltet állítania az ellenzéknek Esztergomban. A korábbi momentumos politikus be is mutatkozott: tetvekhez és parazitákhoz hasonlította a kormánypártok helyi képviselőit.

Magyarország többek között azt várja, hogy Románia alaposan vizsgálja ki ezt a gyalázatos esetet. A temetőben történteket elítélték a magyar kormánypártok, az Emmi pedig megdöbbenését fejezte ki.

Jávor Benedek, az MSZP–Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje súlyos vereségként értékelte, hogy a két közös listán indult párt egy mandátumot szerezhet az EP-ben.

A szakértő szerint a Fidesz-KDNP rekordarányú győzelmet várhat, hiszen most először a listás, vagyis tisztán arányos szavazati rendszerben is elérheti a kétharmados támogatottságot.

A történtek után a Magyar Nemzet hiába próbálta megszólaltatni a Párbeszéd társelnöknőjét, Szabó Tímea nem volt hajlandó Tordai közönséges viselkedését véleményezni.

Karácsony Gergelyről nem először derül ki, hogy olyan önkormányzati döntéseket bírál, amelyeket korábban maga is javasolt vagy támogatott.

Egyre fogy a levegő a baloldal közös főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely körül, akit „kerületjárása” során nem hajlandók fogadni a Fidesz—KDNP budapesti polgármesterei.

A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint összegyűjtötte a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes aláírást az MSZP és a Párbeszéd – jelentette be az MSZP elnöke szerdán Szegeden.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a szeles, csapadákos időjárás.

Pomázon is épül Magyar Péter szeretetországa.

Jön a két- és háromgyermekes anyák adómentessége.

A téli időszámításra október 26-án, vasárnap hajnalban térünk át.

Trump és Orbán Viktor mindig kiállt egymás mellett.

Adományt kapott az amerikai hadügyminisztérium egy ismeretlentől a katonák juttatásaira.

Választási befolyásolás miatt indítottak pert.

A magyar válogatott középpályása csereként állt be a Werder Bremen-Union Berlin Bundesliga-mérkőzésen.

Úgy tűnik, ma minden a spanyol festőzseniről szól.

Az FK Csíkszereda az utolsó pillanatokban győzelmet engedett ki kezéből a Petrolul ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.