Furcsa gólokkal fordított, bevette Párizst a City
Egygólos előnyből várhatja a Bajnokok Ligája elődöntőjének második felvonását a Manchester City.
Egygólos előnyből várhatja a Bajnokok Ligája elődöntőjének második felvonását a Manchester City.

Pochettino elárulta, a PSG játékosai küszködtek a Barcelona ellen, Koeman szerint csapata többet érdemelt.

Szinte lehetetlen küldetés előtt a Lipcse és a Barça a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A katalánok vezetőedzője azt mondta, a PSG nyilatkozatai az argentinról nem hatottak a csapatra.
Mauricio Pochettino szerint első feladata biztosítani, hogy a klubnál mindenki összedolgozzon.

Az argentin kinevezését követően tüstént nekilátna, hogy honfitársát Barcelonából Párizsba csábítsa át.

Az Atalanta kiejtette az Ajaxot, a Liverpool nem bírt a már kiesett Midtjyllanddal.

A PSG a nevető harmadik a Bajnokok Ligája „halálos” H csoportjában, ahol három csapat is kilenc ponttal áll.

A győztes találatot a Bayern párizsi születésű, a PSG-ben nevelkedett játékosa, Coman fejelte.

Esélye sem volt az RB Leipzignak a PSG ellen a BL elődöntőjében. Sajnos, Gulácsi sem remekelt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit aTisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.