Nem véletlenül figyelmeztettek arra a lipcseiek, hogy a Bajnokok Ligája teljesen más sorozat, mint a Premier League, és az Angliában botladozó Liverpoolt nem lehet lebecsülni. Ezt szerda este igazolta az angol együttes, amelynek továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, így Jürgen Kloppnak sem lehetett oka panaszra.
– Nagyon jól teljesítettünk ma, és erre szükség is volt. Kiválóan védekeztünk, és a támadótriónk is jól dolgozott együtt, bár kihagytak néhány ziccert az első félidőben. A mai meccs érzékletes ábrázolása az idényünknek. Jól játszunk, helyzeteket hozunk létre, hogy aztán elpuskázzuk a többségüket – vélekedett a Liverpool menedzsere.
A német arról is beszélt, milyennek látja csapata esélyeit a végső győzelemre.
– Azért indul mindegyik csapat a Bajnokok Ligájában, hogy megnyerje azt. Persze nekünk sem ment el az eszünk, és én sem akarok címlapsztorikat gyártani a reményeinkről. Meglátjuk, ki lesz az ellenfelünk a következő körben, de nehéz meccsek várnak ránk, akárkit is sorsolnak mellénk. A Premier League-ben nem voltunk mostanában jó passzban, de lesz még néhány mérkőzésünk, hogy feljavuljunk, és ez segíthet majd bennünket a Bajnokok Ligájában is – tette hozzá Klopp.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Honfitársa, Julian Nagelsmann elárulta, miben múlták felül tanítványait az angolok.
– Az első félidőben nem játszottunk jól. A Liverpoolnak három nagy helyzete is volt, a szerencsének köszönhettük, hogy egyiket sem használta ki. Az angolok támadósora és középpályája között nem volt terület, a védelem mögött volt leginkább, oda szerettük volna bejátszani a labdát, de túl lassúak voltunk, a Liverpool pedig jól lefülelte a hosszú átadásokat. A széleken szerettünk volna még létszámfölényes helyzeteket kialakítani, de ezt sem sikerült megvalósítani az első félidőben – magyarázta a lipcsei mester. – A második játékrészben az ellenfél kihasználta a helyzeteit, szerzett két gólt, bennünk pedig már nem volt annyi, hogy visszajöjjünk. Sajnáljuk, de a Liverpool ma jobb volt, nekünk pedig marad a Bundesliga és a Német Kupa, de remélem, jövőre visszatérünk.