Története során először február 17-én a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén szenvedett vereséget a Juventus a Portótól. Az odavágón 2-1-re nyert a portugál csapat, a 2004-es BL-győztes a visszafogott, tompa Juve ellen. Andrea Pirlo vezetőedző meglepő kezdőcsapatot küldött a pályára, öt helyen változtatott a Portóban látott kezdőhöz képest. Danilo, Dybala és Bentancur sérülés és betegség miatt nem állt rendelkezésre, a védelemből kimaradt Chiellini és De Ligt, a középpályán pedig McKennie távolléte vol nehezen megmagyarázható.
Szczesny előtt a Cuadrado, Bonucci, Demiral, Alex Sandro négyes játszott, a középpályán hemzsegtek a támadó szellemű játékosok, ez a négyes így festett: Chiesa, Arthur, Rabiot, Ramsey. Elől pedig a Lazio elleni bajnoki mérkőzésen csak kevés játékpercet kapó Ronaldo elfoglalta a helyét a csapatban, az éktársa, Morata volt.
A Porto edzője, Sergio Conceicao nem változtatott az első meccshez képest.
A Juve a 100. hazai BL-mérkőzését játszotta, az Allianz Arénában a legutóbb nyolc hazai tétmeccsét egyaránt megnyerte.
Nagyon bekezdtek a csapatok: a portói Uribe lövésére Morata fejessel válaszolt, hatalmasat védett a portugálok kapusa. Majd Taremi, a portugál bajnokság előző szezonjában gólkirály iráni támadó fejelte a kapufa felső csücskére a labdát.
Kapkodva, pontatlanul támadott a Juve, nem találta a fogást a szervezetten védekező portugálokon, sőt, a 19. percben hátrányba került: Demiral teljesen feleslegesen támasztotta meg Tamerit a 16-oson belül.

Fotó: Marco Bertorello / Europress/AFP
A szabálytalanság nem biztos, hogy megért egy büntetőt, Kuipers játékvezető mindenesetre megítélte a 11-est, amit Sergio Oliveira váltotta gólra.
A folytatásban koncentráltan védekezett a Porto, a Juve nem talált fogást a vendégek védelmén. Céltalanul rugdalta előre a labdát Moratának és Ronaldónak, de ezek pontatlan és nagyon kiismerhető átadások voltak. Semmi sem veszélyeztette az első félidőben a Porto továbbjutását.
Negyvenöt perce maradt a Juvénak, hogy megfordítsa az állást. És a 49. percben egy gólt lefaragott a hátrányából: Bonucci ívelte előre a labdát, Ronaldo lesgyanús helyzetben lekészítette a labdát az érkező Chiesának, aki egyből a bal felső sarokba emelt. Ez volt a Juventus 500., hazai pályán szerzett gólja az európai kupaporondon.