A bolgár elnök feloszlatta a parlamentet, új kormányt nevezett ki, és kijelölte az új választások időpontját
Február 3-tól az országot szakértői kormány vezeti.
Február 3-tól az országot szakértői kormány vezeti.

Feloszlatta a parlamentet az olasz államfő, miután Mario Draghi kormányfő benyújtotta a lemondását.

Megkezdte az ukrán alkotmánybíróság kedden a parlament feloszlatásáról hozott elnöki rendelet alkotmányosságának vizsgálatát, az ülésen felszólalt Volodimir Zelenszkij államfő, aki döntését jogilag vitathatatlannak és hibátlannak nevezte.
Benyújtotta lemondását hétfőn Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter és Vaszil Hricak, a titkosszolgálat (SZBU) vezetője.
Hétfőn a törvényhozásban letette a hivatali esküt Volodimir Zelenszkij, majd ezt követően bejelentette az ukrán parlament feloszlatását is.

A várakozásokkal ellentétben kedden mégsem szavazhatott a parlament Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök beiktatásának időpontjáról, mert újabb határozati javaslatokat terjesztettek be képviselők minden bizonnyal a döntés további halogatásának c



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

NEM MIND ARANY – Éppen a színész fordítja minden egyes nő felé, így a saját felesége felé is az agressziót.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.