Tíz év után jogerős ítélet születhet a Szeviép-perben
Az ügyvéd szerint csak és kizárólag a letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást tartják elfogadhatónak.
Az ügyvéd szerint csak és kizárólag a letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást tartják elfogadhatónak.

Idén is megtartják az 1977-ben indult, 1996 óta megszakítások nélkül zajló szabadtéri színházi eseményt.
A miniszterelnök várja a részletes sportfejlesztési terveket.

A szobrászművész megdöbbent, s nem járult hozzá a Király utcában található alkotása áthelyezéséhez.

Herczegh Anita, az államfő felesége az eseményen hangsúlyozta: segíteni igazából csak szeretetből lehet.
A szülőknek negyvenezer forintnál is többet kellene fizetniük egyetlen hétre.
Az elcsatolt egyetemeket a román és a csehszlovák hatóságok néhány hónap alatt „nacionalizálták”.

Jól halad a székesegyház tavaly ősz óta zajló, kormányzati támogatásból megvalósuló belső felújítása.

A polgármesterrel előre egyeztetve, az alpolgármester közreműködésével juttattak közpénzhez egy gyanús céget.

Két és fél kilós, ötvenmilliót érő kokaintégla volt a sérült motoros hátizsákjában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.