Háromszázmilliót spórolnak pécsi közintézmények a napelemmel

A napelempark-beruházás módosított szakmai javaslatára már megkapta a baranyai megyeszékhely a százszázalékos támogatást.

Magyar Nemzet
2020. 08. 04. 13:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százszázalékosra nőtt Pécs három, a korábbi kormánypárti városvezetés idején megkezdett napelempark-beruházásának pályázati támogatása a korábbi hatvan helyett, amivel a város 300 millió forintot takarít meg – mondta Hoppál Péter, a baranyai megyeszékhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője. A politikus a 750 millió forintos fejlesztés helyszínén, a Füzes dűlőben tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy

az átadás előtt álló, fél megawatt teljesítményű napelemparkok olyan jelentős pécsi intézmények villamosenergia-igényének nagy részét fedezik majd, mint a Kodály Központ, a Zsolnay-negyed, a Pécsi Nemzeti Színház, a műjégpálya és a Hullámfürdő.

Mint mondta, a támogatási intenzitás növelése érdekében ő maga és Őri László (Fidesz–KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke számos tárgyalást folytatott a Pénzügyminisztérium képviselőivel, hogy meggyőzzék a döntéshozókat. Pécs polgármesterének, Péterffy Attilának (Mindenki Pécsért Egyesület) ugyancsak erre irányuló kérése is fontos a baranyai megyeszékhely zöld város programjának megvalósítása és az intézmények hatékony működtetése érdekében.

A pécsi polgármesteri hivatal közleményében azt írta: a napelemparkprojekt eredetileg százszázalékos európai uniós támogatással valósult volna meg, ám miután az új városvezetés a beruházás felülvizsgálata után több hatósági állásfoglalást kért, a támogatást folyósító minisztérium jelezte, a támogatás összege előre láthatóan nem hívható le az eredeti konstrukcióban. Az elmúlt hónapokban több szakértő és városi szakember kitartó munkájának köszönhetően új szakmai javaslat született, melyet a minisztérium is elfogadhatónak ítélt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.