Megjelent a szakképzési törvény végrehajtási rendelete
Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a kompetencia mérésre az általános iskolákban, hogy orientálni lehessen a pályaválasztást.
Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a kompetencia mérésre az általános iskolákban, hogy orientálni lehessen a pályaválasztást.
Az eredetileg tervezettnél magasabb összegű, havi nyolc-, illetve tizenötezer forintos ösztöndíjat kapnak a diákok szeptembertől a szakképzésben.
A szakképzést a gyorsan változó környezet komoly kihívások elé állítja, de rá is kényszeríti a jó válaszok megtalálására, ezáltal a fejlődésre – mondta a helyettes államtitkár.
Országjáró körútra indul a szakképzésért felelős helyettes államtitkár, hogy a szakképzési törvény végrehajtási rendeletéről tartson értekezleteket iskolaigazgatóknak, vállalkozóknak, kamaráknak.
Országjáró körútra indul februárban Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár, hogy személyesen egyeztessen az igazgatókkal az ősszel debütáló változásokról.
2020 júliusától átlagosan harminc százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Azonban ez nem minden: a munkáltatók az illetményen felül adható egyéb juttatásokban is nagyobb mozgásteret kapnak.
Csaknem egy éves érdekegyeztetés előzte meg az új szakképzési törvény elfogadását, alaptalanok az egyeztetés hiányáról szóló kritikák – mondta a szakképzésért felelős helyettes államtitkár.
Csaknem négyszeresére emelkedik az ösztöndíjasok száma a szakképzésben: míg az idén 33 ezren kaphatnak juttatást, 2021-ben már 110 ezernél is több diákot fog támogatni az állam.
Minden korábbinál jelentősebb béremelés vár a szakképzésben dolgozó pedagógusokra és oktatókra, az új rendszerben a diákok is már az első évtől ösztöndíjban részesülnek.
Százezer példányban küldik szét a köznevelési és felsőoktatási intézményeknek a megújult OKJ-szakmákról szóló tájékoztatót, hogy a középiskolába készülők és a szakmatanulás iránt érdeklődő felnőttek is részletesen megismerkedhessenek az új képzési kínálat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Összecsapásokba torkollt a PSG szurkolóinak ünneplése.
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
A texasi fiú története az egész országot megérintette.
Beckham, Ibrahimovic, Mbappé – sorra jelentkeznek a PSG korábbi sztárjai, kivéve Messi.
Mutatjuk, hogy érdemes védekezni.
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Soros-szervezetek bírósági úton támadták meg a június elsejei LMBTQI-tüntetés megtiltását.
Tombol a kettős mérce.
Mutatjuk, hogy érdemes védekezni.
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Soros-szervezetek bírósági úton támadták meg a június elsejei LMBTQI-tüntetés megtiltását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.