Átadták az Ifjú Kócsagőr Program díjait
Rácz András környezetügyért felelős államtitkár kiemelte: az idén hetedik alkalommal rendezték meg a programot, amely nagyon sikeres lett, évről évre sok a jelentkező.
Rácz András környezetügyért felelős államtitkár kiemelte: az idén hetedik alkalommal rendezték meg a programot, amely nagyon sikeres lett, évről évre sok a jelentkező.

Az idén 12,3 milliárd forintos forrás biztosításával indult el a génmegőrzési stratégiában megfogalmazott tervek megvalósítása – ismertette Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
A nemzeti parkok létesítményeinek látogatottsága az elmúlt tíz évben 25 százalékkal nőtt. Éves szinten 1,6 millió regisztrált látogatót vonzanak, de ennél is több a látogatója a kijelölt tanösvényeiknek.
Az országos környezeti kármentesítési programban 1996-ban 30 ezer szennyezett helyszínt azonosítottak. Az ártalmatlanítás költségét ezer milliárd forintra becsülték és harminc éves időtartammal számoltak.
A natúrparki kezdeményezések már a rendszerváltáskor megjelentek Magyarországon, de a természetvédelmi törvénybe csak 2004-ben került bele a natúrpark fogalma.
Rácz András államtitkár azt emelte ki, hogy a magas hozzáadott érték, a helyben, helyi munkaerővel és alapanyagokkal készülő kézműves prémium termékek segítik a helyben maradást.
Magyarország természeti öröksége, természeti tőkéje olyan kincs, amellyel sok más európai ország nem büszkélkedhet, mert felélte az elmúlt évszázadokban – mondta Rácz András államtitkár.
A tárcavezető kiemelte: nemzeti parkjaink ökoturisztikai szempontból is nélkülözhetetlen egységek, amelyek reprezentálják Magyarországot.
A védett állatok kereskedelmét a washingtoni egyezmény szabályozza. A megállapodáshoz az Európai Unió és több mint 180 ország csatlakozott, Magyarország 1985-ben.
Ismét megrendezik a barlangok hónapját márciusban, a kampány során a nagyközönség számára nyitva álló barlangokat népszerűsítik különleges programjaikkal a magyar nemzeti parkok.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

Csehországnak követnie kell "a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország" – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.