Oroszország 34 ukrán drónt semmisített meg
Több régió is érintett a támadásban.
Több régió is érintett a támadásban.

Több millió eurós kár keletkezett.

Bűntársával együtt bíróság előtt kell felelnie.

Az orosz csapatok egy Iszkander-csapással megsemmisítették az ukrán erők épületét, ahol rakétát és tüzérségi fegyvereket, katonai felszereléseket raktároztak.

Európai uniós támogatással, mintegy kilencszázmillió forintból fejlesztést hajtott végre a Hennlich Ipartechnika Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Ballószögön.

A tűz területe eléri az ötvenezer négyzetmétert, áldozatokról eddig nem érkezett információ.

Hamar elkapták azt a két férfit, akik a lopott zsákmányt nem hétköznapi módon akarták hazavinni.

Egy Fertő utcai raktárban csaptak fel a lángok, a könnyűszerkezetes épületben gumi- és műanyagalkatrészeket, -szerkezeteket és -bútorokat tároltak.

A Moszkvai területen, Szergijev Poszadban található Zagorszki optikai és mechanikai üzemben történt a baleset.

Legkevesebb kilenc halálos áldozat és több mint száz súlyos sérült van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.

A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.