A Balaton déli partján razziázik az adóhatóság
Jobban teszik a Balaton partján működő kereskedők, vendéglátósok és szálláskiadók, ha megbarátkoznak a gondolattal: idén többször is összefuthatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreivel.
Jobban teszik a Balaton partján működő kereskedők, vendéglátósok és szálláskiadók, ha megbarátkoznak a gondolattal: idén többször is összefuthatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreivel.

A hatóság emberei főként arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások átadják-e a nyugtát, a számlát vevőiknek, bejelentették-e alkalmazottaikat, és megfelelőn használják-e online pénztárgépüket.

Az ország több megyéjében keresik fel az adóhivatal ellenőrei a fagylaltárusokat és az utcai zöldségeseket, gyümölcsárusokat, bizonyos helyeken pedig a cukrászdákban is feltűnnek a revizorok.

A NAV kiemelt figyelmet fordít – egyebek mellett – a kiskereskedelemben forgalmazott alkoholtartalmú termékek minőségének ellenőrzésére, valamint a hamis, hamisított italok kiszűrésére.

Hat embert előállítottak kábítószer-birtoklás gyanúja miatt egy fővárosi szórakozóhelyről – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken internetes oldalán.
Kilenc engedély nélkül átalakított autó forgalmi engedélyét vonták be a rendőrők szombatra virradó éjszaka egy újpesti illegális gyorsulási verseny helyszínén – közölték vasárnap a police.hu oldalon.
Egyre inkább politikai eszközként használják az EB-t. Az látható, hogy az EB nem azt a szerepet vállalja és viszi amelyre egyébként az Európai Unió alapokmánya mandátumot adott.
Egyre nehezebb a gengszterélet Japánban: a fokozott razziák hatására 2018-ban negatív rekordot döntött a jakuzatagok száma a japán rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A program fő fejezetei teljes átfedést mutatnak azzal, amit az Európai Bizottság az elmúlt években írásban is kért Magyarországtól.

Óriási nyomás nehezedik hazánkra.

Nem lesz egy tipikus téli nap a mai.

Így vált a banán ritka luxusból a mindennapok egzotikumává.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A NATO és Oroszország között fokozódik a feszültség.

Egyértelműen felgyorsultak az események.

Állami óriásprojektek után jönnek a piaci minireaktorok: az SMR-ek átírják a nukleáris beruházások logikáját.

A magyar válogatottnak is gondot okozhat, ha lendületbe jönnek a dánok.

Lionel Messi két gólpasszal és klasszis játékával segítette MLS-bajnoki címhez az Inter Miamit
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.