Isztambul az ellenzék kezén
Győzelmet aratott a török ellenzék a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson: a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt jelöltje a szavazatok mintegy 54 százalékát szerezte meg.
Győzelmet aratott a török ellenzék a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson: a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt jelöltje a szavazatok mintegy 54 százalékát szerezte meg.
Isztambulban legutóbb a Legfőbb Választási Tanács semmisnek nyilvánította a főpolgármester-választás eredményt és elrendelte a választás megismétlését.
Törökország minden szükséges lépést megtesz azért, hogy nemzetközi bíróságon vonják felelősségre Egyiptomot a megbuktatott egyiptomi elnök, Mohamed Murszi hétfői halálával kapcsolatban – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Isztambulban,
Összesen 128 ember, köztük katonák ellen adott ki országos elfogatóparancsot kedden az izmiri és a konyai főügyészség azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban álltak a 2016. július 15-i puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelen
Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszerek
Törökország kész megadni mindennemű támogatást azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek Irak újjáépítését célozzák az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet „megszállását” követően – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői
A lehető leghelyesebb lépésnek nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy megismétlik a főpolgármester-választást Isztambulban.
Törökország az amerikai rosszallás ellenére sem hagy fel a Ciprus kizárólagos gazdasági övezetének részeként számon tartott tengeri területeken megkezdett próbafúrásokkal.
Jan Böhmermann még három évvel ezelőtt keltett diplomáciai botrányt azzal, hogy egy tévéműsorban sértegette Recep Tayyip Erdogan akkori török miniszterelnököt, aki ma már országa államfője.
A két legjelentősebb török város elvesztése a helyhatósági választásokon egyértelmű üzenet a török elnöknek: mostantól nem lehet semmibe venni a kurdokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.