Donald Trump: Soha nem látott mértékben nőtt a republikánusok támogatottsága
Az amerikai elnök szavait a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása is alátámasztja. Trump méltatta a gyermekgondozási segély bevezetését is.
Az amerikai elnök szavait a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása is alátámasztja. Trump méltatta a gyermekgondozási segély bevezetését is.

Az amerikai szenátusban szerda este felmentették az amerikai elnököt az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében felhozott két vádpont alól.
Mint négyévente mindig, idén is a középnyugati Iowában debütál, a jövő héten pedig az új-angliai New Hampshire-ben folytatódik az amerikai elnökválasztási év.

Az amerikai elnök olyan kitalált skandalumoknak minősítette az ellene folytatott többféle vizsgálatot, amelyek elvonták a köz figyelmét a kormányzat eredményeiről.
A szenátus 51:49 arányban szavazta le a demokrata szenátorok azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak és újabb 28 ezer dokumentumot kérjenek be a tárgyalásra.
Nagy győzelmet arattak az amerikai demokraták kedden a virginiai kongresszusi választáson, és várhatóan Kentucky állam új kormányzója is demokrata politikus lesz. Mississippi államban ugyanakkor republikánus győzelmet jeleznek a kormányzóválasztás első er
Amerikai republikánus politikusok tudni akarják a Donald Trump elnök, illetve ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij telefonbeszélgetését kiszivárogtató nevét.

Valójában ugyanaz a strukturális ok sújtja a republikánusokat, mint a szocialistákat, akik persze még a republikánusoknál is rosszabb állapotban vannak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A helyszínelést befejezték.

Az online kitöltés gyors, egyszerű és biztonságos.

A jelek szerint már a stadionban van a magyar miniszterelnök is.

A helyszínen meghalt egy fiatal férfi.

Ukrajna legújabb korrupciós botránya megrendítette Kijevet és felerősítette a bizonytalanságot Zelenszkij vezetői hitelességében.

Az Ukrajnában kirobbant legújabb korrupciós botrány ellenére is bőkezű a katonai szövetség.

Minden pályaválasztási rendezvényen jelen vannak, és a gyerekműsorokon keresztül már tinédzsereket próbálnak meggyőzni a frontszolgálatról.

Csupán három percet kellett várni arra, hogy a magyar válogatott megszerezze a vezetést Írország ellen.

Even Tisza Party supporters acknowledge the government’s successes, while Peter Magyar only engages in mudslinging, Daniel Deak told Magyar Nemzet.

Kövesse velünk a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőjét Írország ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.