Az idei elnökválasztás lesz az első, amelyen már azok a polgárok is élhetnek szavazati jogukkal, akik azután születtek, hogy a 2001. szeptember 11-i összehangolt terrorcselekményekre adott válaszul az Egyesült Államok máig tartó háborúba sodródott a Közel-Keleten.
A „véget nem érő csaták korában” felnőtt egy fiatal nemzedék; nem véletlen, hogy a hivatalban lévő elnök, a 73 éves Donald Trump és a legesélyesebbnek tartott demokrata riválisa, a 78 éves Bernie Sanders vermonti szenátor egyaránt nagy hangsúlyt helyez választási kampányában a konfliktusok lezárására, illetve arra, hogy a sutba dobja az Amerika által az évtizedek alatt magára öltött „világ csendőre” szerepet. A fiatal szavazókra egyébként az eddigi tendencia szerint hagyományosan számíthattak a Demokrata Pártnál – éppen erre építette egy bő évtizeddel ezelőtti kampányát Barack Obama, akinek az új médiához való kapcsolatát sokan ahhoz hasonlítják, ahogy Franklin D. Roosevelt a rádiót, John F. Kennedy pedig a televíziót használta fel az elnökválasztási kampány során. A korábbi elnökök egyszer és mindenkorra megváltoztatták a politikai kommunikációt azáltal, hogy új technológiai eszközökre támaszkodtak, és a tömegek megszólításában általuk alkalmazott módszer átvételére kényszerítették a barátaikat és az ellenfeleiket is.
A jelenlegi elnökválasztási kampányban pedig egyértelműen Trump az, aki diktálja a tempót riválisainak az új médiatérben. Amilyen leleményesen használta Obama a Facebookot és a YouTube-ot, olyannyira dörzsölten uralja Trump a Twitter mikroblogon zajló politikai kommunikációt. A világ vezetői közül például a követők számában mára mindenkit maga mögé utasított, a tekintélyes Twiplomacy kutatócsoport szerint pedig – Abdulaziz al-Szaúd király után – a mikroblog második legbefolyásosabb felhasználója, aki ráadásul a legtöbb reakciót képes kiváltani posztjaival. Az amerikai elnök gyakran vérlázító, felháborodást kiváltó, szarkasztikus megjegyzéseivel, az ellenfeleit becsmérlő Twitter-üzeneteivel ráadásul rég túlmutat a mikroblog keretein: gyakorlatilag bármit tesz közzé Trump, az perceken belül vezető hír lesz a világ leglátogatottabb hírportáljain. Ezzel pedig nem csupán a közélet tematizálását uralja, de egyúttal – a klasszikus sajtó közvetítői szerepét újragondolva – azt is elérte, hogy még a vele szemben ellenséges hangnemet megütő médiumok is az ő saját üzeneteit közvetítik a választóknak.
