Kemény üzenet Robinhónak és Alvesnek: Ha az én lányommal teszik ezt…
Az egykoron világszerte ünnepelt brazil játékosok egy-egy nő megerőszakolása miatt kerültek a figyelem középpontjába.
Az egykoron világszerte ünnepelt brazil játékosok egy-egy nő megerőszakolása miatt kerültek a figyelem középpontjába.

Robinho egy 2013-ban elkövetett bűntett miatt bűnhődhet.

Andrés Iniesta és Thomas Vermaelen jelenleg is csapattársak, és Nigel de Jong sem vonult még vissza.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A korábban öt súlycsoportban is világbajnok bunyós úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.